2016. április 12., kedd

Összegzés, tapasztalatok


A héten számos tapasztalattal gazdagodtunk. Egy naptól eltekintve egész jól elboldogultunk az egy megás sávszélességű interneten, bár a legtöbb feladatot úgy terveztük, hogy ne használjuk az internetet vagy ha igen, akkor legyen B tervünk is. Erre azért volt szükség, mert a mindennapok során gyakran gyűlik meg a bajunk ezzel.

Igyekeztünk a rendelkezésünkre álló eszközöket a legjobban kihasználni, a 3 interaktív tábla, a projektor, a két informatika terem, az 5 tablet és a 10 tanulói laptop folyamatos használatban volt. 

A 3D nyomtató bemutatása nem is sikerülhetett volna jobban, mind az időzítés, mind pedig a csoportok létszáma megfelelő volt a célnak. A célnak, hogy megismertethessük velük ezt az új eszközt, hogy betekinthessenek a működésébe, hogy lássák, hogy mi lesz a következő lépés.


A héten a OneNote-ot használtuk jegyzetelésre és ez tartalmazta az értékelési szempontokat is. (ide kattintva letölthető)

A cégek tervezését nem minden csapat vette komolyan, eltérő lelkesedéssel és színvonalon készítették az ehhez kapcsolódó feladatokat. A céges anyagokat a következő Padlet felületen gyűjtöttük össze




Created with Padlet



A témahét lezárultakor természetesen megkérdeztük a kollégák és a diákok véleményét is. A gyerekeknek a szituációs feladatok tetszettek a leginkább, illetve azok, amelyekhez a tableteket kellett használni. A kollégák szerint a témahét jól sikerült, sok új dologgal ismerkedtek meg. Valójában ez is volt a célunk, hogy egyszerű trükköket, tippeket mutassunk az állomásokon dolgozó vagy a csapatokat kísérő kollégáknak. Ha a látottak közül legalább egy dolgot beemelnek a saját tanítási gyakorlatukba, már megérte.
Zárásként következzen a Tiétek a pálya! digitális témahét 2016 legjobb pillanatait összefoglaló videó:



Jövőre, veletek, ugyanitt (remélem) DTH 2017!
 A szervező csapat nevében a blogger, Nemes-Nagy Erika



2016. április 8., péntek

Tiétek a pálya! - 5. nap

A mai nap a szórakozásról, a kikapcsolódásról, a pihenés különböző lehetőségeiről és a témahét lezárásáról szólt.


  • webkamerás játékok - Egy webkamera és egy laptop is elég ezekhez a játékokhoz, amelyek tulajdonképpen a Kinecthez hasonló élményt adják. Mi ezt a játékot választottuk, de a Google vagy a Bing, kinek mi a kedvence :) számos találatot ad a webcam games kifejezésre.

  • A közösségi oldalak használata - Szinte mindenki használja már a közösségi oldalakat, szabadidőnkben gyakran szörfölünk a hálón. De vajon azt is tudjuk, hogy mire kell figyelni ilyenkor? Mit oszthatunk meg? Mire kattinthatunk rá? Mi az a digitális lábnyom?

  • zenélés Szurdi Zsolttal - Iskolánk tanára nemrég kapta meg a Szeged Kultúrájáért Díjat (erről bővebben itt olvashat), ezen az állomáson a zenéé, közös zenélésé volt a főszerep.


  • Kódolás órája - Kódolni nem is nehéz, és igenis lehet szórakoztató. A kódolás órájának feladatai a gyerekeket is meggyőzték erről. A code.org oldalt szívből ajánljuk mindenkinek, akit érdekel ez a téma.


  • Pétanque - Játék csapatban, színes golyókkal és mozdulatlan lábakkal.
  • Darts -  A darts tanteremben is egyszerűen játszható játék igazi kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

  • A közös alkotás öröme - Ha már digitális lábnyomról volt szó, akkor legyen kéznyom is, csak az ne digitális legyen. Így született meg a következő feladat Simon Attila (a szervezőcsapatunk tagja) szabadidő szervező + szociális munkásunk fejében. Sok - sok kézlenyomattal később megszületett a DTH zászló, ami iskolánk utcafrontjára, majd az aulába került.



  • Előadás - A Szeged Árkád T-mobil üzletben dolgozók felajánlották, hogy tartanak egy előadást a hasznos, kevésbé hasznos alkalmazásokról és egy bemutatót a legújabb kütyükről, amit a gyerekek nagy érdeklődéssel hallgattak.








  •  Mit tanultunk a héten? - Ezen az állomáson egy szókereső rejtvény várta a csapatokat, amelyben a 20, témahéten tanult, megismert szót kellett megkeresniük.






  • Plakátkészítés - A témahét zárásaként, amíg mi előkészültünk az eredményhirdetésre, minden csapat egy plakátot készített az élményeiből A képeket színes lapra nyomtattuk ki előző nap délután, és csoportonként szétválogatva készítettük elő (ollóval és ragasztóval) így a szakmásoknak elegendő volt a 20 perc a feladatra, a speciális szakiskolások pedig 45 perc alatt végeztek (ők kihagyták az egyik sportolós állomást).
Mert szeretnek ide járni :)


  • Eredményhirdetés - A héten a csapatok az egyes feladatokért pontokat kaptak, minden állomáson maximum 10 pontot szerezhettek, ha kiemelkedően jó és vagy egyedi munkát végeztek, akkor emellett + 3 pontot kaphattak még. A győztes csapat szinte az összes feladatot maximális pontszámmal teljesítette, és mindössze 3 ponttal előzte meg a 2. helyezett csapatokat.
Az eredményhirdetésre várva

  1. helyezett a MetalBoys - 9. szerkezetlakatos osztály (of: Varga Tibor)
  2. helyezett a Csipkeszalon 9. és 10. női szabó osztályok (of: Nagy Szilvia) és a Varázstex 10. szövő osztály (of: Takács Éva)
  3. helyezett a Kisállat megőrző csapat, a 9. emp (közismereti Híd osztály) (of: Tóth Klára és Váradi Gábor)



2016. április 7., csütörtök

Tiétek a pálya! - 4. nap



 Ez a nap különleges volt a szervezők számára is, hiszen a Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakközépiskolájának V. évfolyamos délutáni képzésen résztvevő pedagógiai asszisztensnek tanuló hallgatói is bekapcsolódtak szemlélőként a rendezvényünkbe. Hogy pontosan miért is jöttek? Ötleteket szerezni, megnézni, hogyan zajlik nálunk egy témahét. Örültünk a látogatásnak, hiszen így ők is elmondhatták a véleményüket a munkánkkal kapcsolatban.
A kiterjesztett valósággal ismerkednek látogatóink.


A mai nap témája a beilleszkedés a társadalomba volt.
 Ehhez kapcsolódóan is több feladat várt a gyerekekre.

  • ügyintézés - Az egyszerű ügyek intézése is sok esetben problémát okoz a gyerekeknek. Ez a feladat is alkalmas volt a differenciálásra, hiszen míg a speciális szakiskolásoknak a levélfeladás, csekkek kitöltése, postai ügyintézés is komoly kihívás,  a szakiskolások ezzel könnyebben boldogulnak. Számukra ügyfélszolgálati szituációs feladatokat találtunk ki, életszerű helyzeteket, pl: betört a telefonod kijelzője és szeretnéd érvényesíteni az erre szóló biztosítást, szimuláltak.


  • társasházi konfliktusok - A társasházakban való együttélés nem könnyű, gyakran akadnak konfliktusok, amiket meg kell oldani. Ezek közül választottunk néhányat és szituációs feladatként kellett a csoportoknak eljátszani, majd közösen megbeszélni.





  • történetmesélés emojikkal - A mindennapi csevegések során gyakran használunk különféle hangulatjeleket, amelyeknek a jelentése mindenki számára könnyen érthető, segítségükkel gyorsan, szavak nélkül kifejezhetjük az érzéseinket. Most azt kértük, hogy egy kicsit másként használják őket. A feladat az volt ezen az állomáson, hogy a csapat meséljen el egy történetet, írjon egy párbeszédet, amihez felhasználja az előre kiadott emojikat. Minél több hangulatjelet használtak fel, annál több pontot tudtak szerezni.
A 9. bőrtárgykészítő (SNI) csapat története
  • Mémek készítése - Mik a mémek? Milyen hatást lehet velük elérni? Mire kell figyelni? Ezekre a kérdésekre keresték a választ ezen az állomáson a gyerekek és elkészítették saját, figyelemfelkeltő feliratos képeiket is. Ehhez a Mémizátor magyar nyelvű oldalt illetve a MÉM készítő appot használták.


  • Szelektíven gyűjtsd! - ezen az állomáson a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról beszélgettek és játékos interaktív feladatokat oldottak meg a csapatok.


  • viselkedés a közösségi hálón A táblagépekre letöltött Bűvösvölgy tesztek közül (biztonságos internethasználat, Facebook kvíz) szabadon választhattak a csapattagok érdeklődésüknek megfelelően





Egyéb feladatok

  • céges portfólió hiánypótlása, összegyűjtése padleten - Előzetes feladatként a csapatoknak ki kellett találni egy, lehetőleg az általuk tanult szakmához kapcsolódó vállalkozást. A témahét során ehhez logót terveztek, fotókból videót készítettek, üzleti modellt alkottak. Ezeket csapatonként egy-egy Padleten gyűjtöttek össze.






  • 3D nyomtatás - Mindenképpen szerettük volna, ha a gyerekek láthatják, kipróbálhatják a FreeDee Kft-től kapott 3D nyomtatót. A gyerekek választhattak csapatonként egy tárgyat, amit kinyomtattunk és el meg is kapták ajándékba. 
Elkészült a Csipkeszalon csapat fésűje
  • Előzetesen 5 tárgyat (láncszemek, karkötő, csavar, fésű, cápa) készítettünk elő nyomtatásra figyelve arra, hogy rövid idő alatt elkészüljenek. Az állomáson elsőként elindítottuk a nyomtatást, majd megnézték a gyerekek, hogyan is működik az eszköz, hogyan kerül a PLA szál a nyomtató fejbe, hány fokra melegíti illetve válaszoltunk a felmerülő kérdésekre is.

Közben a csapatok megismerkedhettek a Thingiverse.com oldallal is, ahol már előre megtervezett és 3D-ben nyomtatható tárgyak gyűjteménye található.


A 3D nyomtató elvarázsolta a gyereket és a kollégákat is, ezért érdemes pályázatot írni :)





2016. április 6., szerda

Tiétek a pálya! - 3. nap

A mai napon az élethosszig tartó tanulás állt a középpontban. A hozzánk járó gyerekek nem szeretik a hagyományos értelemben vett tanulást, legtöbbjük már sok kudarcot élt meg ezen a téren. A mai napon olyan játékos tanulási formákat próbáltunk megmutatni nekik, amivel élmény lehet ez a folyamat.

Ezen a napon került sor a Legyél Te is informatikus! előadásra, amit Varsás Dániel, a Telekom önkéntese tartott a gyerekeknek két csoportban. Elsőként a speciális szakiskolásoknak, majd a szakiskolások és a HÍD programosok következtek. Az érdekes előadáson nemcsak az informatikus pályáról volt szó, hanem láthattunk kötélhidat összeállító drónokat, a virtuális valóság segítségével otthon dolgozó tervezőket. 
Bárkiből lehet informatikus - Varsás Dániel előadása
Az előadást követően a csapatok ismét állomásról állomásra haladtak, mindenhol egy 20 perces feladat várta őket.


  • Milyen szakmákat ismertek? - gondolattérképen gyűjtötték össze a csapattagok az általuk ismert szakmákat szakmacsoportok szerint.

  • pályaorientációs beszélgetés - Iskolánk egyik, pályaorientációt is tanító szakoktatója tartott beszélgetős foglalkozást a gyerekeknek. A tanulók egy érdeklődési köröket tartalmazó listából kiválasztották azokat a tevékenységeket, amelyeket szívesen végeznének és amelyek egyáltalán nem szeretnének végezni. 

  • szófelhő készítés - A saját szakmájukkal kapcsolatban kellett szófelhőt készíteniük a diákoknak. Akik még nem tanulnak szakmát, azoknak szabadon választott szakmával kapcsolatban kellett készíteni. 
 


  • A tanulás játék is lehet! - Ezen az állomáson a gyerekek érdeklődésüknek megfelelő játékok közül választhattak és próbálhatták ki őket az iskolai tableteken. Például a programozás tanulását segítő Lightbot ...


vagy a matektanulást segítő MathDuel, ahol két játékos mérheti össze tudását egyszerre
Timi és Szilvi néni ofő csatázik :)
vagy a szintén matekos Math vs. Zombie, amibe annyira bele lehet felejtkezni, hogy észrevétlenül rengeteget gyakorolhatunk közben


Aki inkább nyelvet tanulna, az kipróbálhatta a Duolingo nevű alkalmazást is.





  • A tanulás hatékonyságát sokszor úgy próbálják növelni, hogy kávét, teát isznak, egyes művészek nem riadtak vissza a marihuána fogyasztástól sem, hogy minél kreatívabb alkotásokat tudjanak létrehozni. A következő állomáson arra próbáltuk rávezetni a gyerekeket, hogy ezek az anyagok könnyen függőséget okozhatnak. Először az iskolában található QR kódokat kellett megkeresniük és beolvasniuk a telefonjuk segítségével.

Majd ezt követően a függőségekről beszélgettek, és készítettek plakátot a helyi Dr. Farkasinszky Terézia Drogcentrumban dolgozó Szabó Ágnes szociális munkás segítségével. Szó volt itt a Facebookozási szokásokról, a Face függőségről is.

Te rá vagy kattanva a Facebookra?
  • Mivel ezen a napon is a teljes informatikai eszköztárunkat hadra fogtuk, ezért a memóriafejlesztő játékokhoz eszköz hiányában nem számítógépeket, hanem BrainBox kártyákat használtunk. Ebben a játékban adott idő alatt kell a kártyáról minél több információt megjegyezni.A feladat során az Állatok, a Találmányok és a Világ országai kártyacsomagok közül választhattak a diákok.



  • "Na, nehogymá' holnap színezős feladat legyen! " -hagyta el ez a mondat tegnap délután az egyik fiú száját a szociális munkások irodájában, amikor meglátta, hogy éppen mit nyomtatunk. Na fogadjunk, hogy rábírlak arra, hogy öt percen belül magadtól kérd a színes ceruzákat! :) - Így készültünk a kiterjesztett valóság állomásra. Itt a tanulók az előzetesen a Chromville oldaláról letöltött lapokat színezték, majd olvasták be az app-on keresztül, azután az adott képhez tartozó feladatot oldották meg.